28. Fejezet: So what?

-Lexiiiiii. - zökkentett ki jelentéktelen, álmomból egy édes kislány hangja.
-Jazzy! - mosolyogtam meglepetten.
-Nem találom a mamit és a papit! - talán...elrabolták őket is? Na nem!
-Hogy mi? Biztos vagy ebben? - kérdeztem zaklatottan.
-Igen! - felelte.
Gyorsan belebújtam az ágy előtt díszelgő nyuszis, mamuszba és lerohantam Jazzy-vel a karomban, a nappaliba. Mindent megnéztem ahova egy ember befér. Szekrény (?), sufni, garázs, kert, és a ház összes szöglete. De sehol senki! Csak csend, semmi hang. Az órára pillantottam; 07:12. Huha! Még csak? Gyorsan kimentem az utcára. Körbe néztem. Egy árva lelket sem láttam. Csak a tavaszi szél járta át az egész utcát.
Tárcsázni kezdtem Pattie-t. "Vedd már fel kérlek..." Gondoltam.  Felvette!
-Pattie! Minden rendben? Hol vagytok? - kérdeztem, hadarva.
-Persze kicsim! Minden rendben. A boltban vagyunk.
-Istenem! A frászt hoztátok rám... - mondtam megkönnyebbülve.
-Mit hittél hol vagyunk? -kérdezte, szinte éreztem, hogy vigyorog.
-Azt hittem,hogy titeket is...elraboltak.
-Isten ments! - felelte.
-Mit kerestek ilyen korán a boltban? - kérdeztem, majd benyitottam a házba.
Azonnal felnevettem a látványtól. Justin, Sophie és a két kicsi reggeliztek. De nem mindennapi módon. Fakanállal ették a zabpelyhet a dobozból.
-Csak,hogy meg legyen minden mire, éhesek lesztek és, hogy minden készenlétben legyen, az ebéd elkészítésénél. Na, mi a nevetés tárgya? - kérdezte Pattie.
-Csak Biebs-ék. - dőltem az ajtónak nagy vigyorral az arcomon.
 -Na kicsim még beugrunk egy két boltba. Minden rendben lesz? Jaa...és jut eszembe felhívtam Esther-t,hogy menjen és vigyázzon a gyerekekre. Ti pedig nyugodtan menjetek fel, a szobába és pihenjetek! Rátok fér! Na, megyek. Szia Lexi. Puszi!
-Rendben. - mosolyogtam. - Szia! Puszi. - mondtam majd kinyomtam.
-Ki volt az? - kérdezte, Juss.
-Anyud. - mosolyogtam. - Éhesek vagytok?
-Én már nem. - mondta Justin.
-Ti sem? - kérdeztem majd Sophie-ra,  Jazzy-re és Jaxo-ra néztem.
-Nem. - felelték szinte egyszerre.
-De én viszont igen. - biggyesztettem le ajkam.
-Csüccs! - ütögette meg Justin a combját, hogy üljek oda. Pontosabban az ölébe. 
Eleget tettem kérésének és vele szemben ültem. Lábammal összekulcsoltam derekát.
-És most..jön a müzli repcsi. - indította felém a fakanalat, ami csurig volt zabpehellyel és tejjel. - Hamm! - majd számba tette a finomságot. 
-Irtó cuki kép. - kacsintott Sophie.
-Hm? - kérdeztem, majd arcom egy "Mi van?" grimaszt vett fel.
-Tudjátok annyira cukik voltatok,hogy lefényképeztelek titeket. - mosolygott.
-Tudjuk,hogy cukik vagyunk. - kérkedett Justin, majd vigyorgott egy nagyot.
-Nos, akkor feltehetem Facebook-ra? - kérdezte Sophie, és csücsörített.
-Persze cica. - kacsintott Justin.
-Öhm, cica? - gubbasztotta ki szemeit Sophie.
-Igen. - mosolygott Justin.
Milyen édesek. Becézgetik egymást.. Erre azért nem vagyok féltékeny,mert tudom Sophie mostantól nem szerelmes Justinba.
Kopogtattak.
-Megyek! - rohantam az ajtóhoz és kinyitottam.
-Szia. - mosolygott Esther.
-Hali. Gyere be! - vigyorogva beljebb tessékeltem.
-Esthyyyyyy! - futottak ki a kisdedek Estherhez.
Mosolyogva magához szorította őket. Fülem észlelte,hogy Justin telefonja cseng.
-Justin! Telefon. - szóltam.
-Köszi, hercegnőm. - kacsintott vigyorogva.
Ameddig Justin telefonált, addig öntöttem Esthernek és a kisgyerekeknek egy-egy pohár narancslevet.
-Cica.. - nézett felém Justin. - 20 perc múlva ideér Ryan.
-Okés. Akkor rendbe szedem magam. - kacsintottam.
-Megyek én is. - mosolygott Sophie, majd utánam jött.
Gyorsan egy két tincsemet begöndörítettem.  Sophie döntése alapján egy shortot vettem fel egy hosszított felsővel. Ezt az egészet egy natúr sminkel cifráztam meg. Amire elkészültünk, Ryan és Justin már beszélgettek a nappaliban.
-Hűha. - mondta Ryan és egy ilyen alakzatot vett fel a feje: *o*. - Gyönyörű vagy!
-Oh, köszönöm. - majd éreztem,hogy elpirulok.
-Amúgy meg Ryan. Kapok egy ölelést? - kérdezte.
-Persze. - mondtam majd megöleltem.
-Na, és ki ez a szépség? - nézett mögém, ahol Sophie rejtőzködött.
*Sophie szemszöge*
Mit szépségezik itt ez a Ryan gyerek?! Amióta ez a Benjamin nyomorék, megerőszakolt azóta mindenkit eltaszítok magamtól. Kivéve egyet. Justin-t.
-Hahó..itt vagy? - hadonászott előttem kezeivel.
-Itt. Nem látod? - flegmáztam.
Ekkor Lexi bevetette azt a nézést... "Sophie! Nem! Nem szabad bunkónak lenni. Hagyd abba! Nyugalom." nézést.
-Illetve..bocsi. Sophie vagyok. - mosolyogtam.
-Ryan. - megfogta a kezem, és egy lágy csókolt lehelt arra.
Ez nagy undort keltett bennem. Mi az,hogy csak úgy megpuszilja a kezem?! Az érzés amit éreztem leírhatatlan... Mint ha valaki, hasba rúgott volna és az az undor..Azonnal felfutottam a szobába.
*Lexi szemszöge*
-Őmm, ne haragudj. Tudod Sophie most nehéz időszakban van. - magyarázkodtam Ryannek.
-Rendben. Semmi baj. - mosolygott megértően.
Ekkor telefonom csengeni kezdett. Pattie.
-Szia Lexi!
-Szia Pattie. Mi a baj? - kérdeztem.
-Nincs semmi baj, csak még elugrunk Amy-hez. A barátnőmhöz. Rendben?
-Oké. - mosolyogtam.
-Na leteszem. Szia, puszi!
-Szia, puszika. - majd kinyomtam.
Alig, letettem a telefont megint csengett egy. Esther-é. Esty a nappaliban volt a gyerekekkel, mi pedig az ebédlőben. Tudom nem szép dolog, de megnéztem a kijelzőt. "Egyetlen Stella anyuci"-t mutatott. Gyorsan odavittem neki. Maximum 5 percet beszéltek, ha nem többet.
-Ez érdekes.. az én anyukámat is Stellanak hívták. - mondtam mosolyogva.