2013. április 27., szombat

41. Fejezet: In hospital

Sziasztok! Először is szeretnék bocsánatot kérni,hogy nem hoztam részt de, mint gondolom tudja egy két ember nagyon elfoglalt vagyok. Egész nap tanulnom kell, mert csomó dolgozat vár rám..Hiszen itt a nyakunkon hamarosan az év vége. (6 hét még.*-*)  Pluszba a kedves irodalom tanárnőm feladott egy, k*rva hosszú verset. Nagyon szégyellem magam..Kérlek ne haragudjatok, és egy picit értsetek meg. Viszont, most nem is tartalak fel titeket.. Jó olvasást! :)




Lecsuktam a szemem "pár" percre, majd egy kórházban találtam magam. Valószínűleg elbóbiskoltam.  A kezem iszonyatosan fájt, de a lábam fajdalmai sem voltak semmik... Ez a kis ágy nagyon kényelmetlen. A hátam  már nem bírja. A két mentős, elmesélte a sztorimat egy orvosnak. Hoztak, egy széket majd beleültettek. Nagy nehezen, azt még hozzá tenném. A kezem, a fejem, és a lábam leírhatatlanul fájtak.   Justint sehol sem láttam. Jobb is.
-Szia Alexis! Én leszek az orvosod, a nevem Dr. Margaret James. Tudom,hogy most csak hallasz, és beszélésre még nem állsz készen. Nagyobb sérüléseid nincsenek. De most hanyagoljuk a negatív dolgokat. Megmutatom a kórtermedet! - mosolygott kedvesen a 35 körüli, vörös hajú nő, majd tolni kezdte a széket.
-Azt még el kell mondanom,hogy értesítettük a hozzátartozóidat. Justin Biebert pedig elküldtük innen, mert a fotósok tolongani kezdtek a kórház körül, az épület pedig nem azért van felépítve. Nos, meg is érkeztünk a kórterembe!
Benyitott a nő, majd kicsit elundorodtam. Minden fehér, és néhol poros, koszosak a szekrények. Szerintem, egy kórháznak nem ilyennek kéne lennie. Sajnos még nem tudtam beszélni. Pedig lett volna egy két hozzá fűzni valóm ehhez az egészhez. PFEJ!
Nagyon fáradtnak éreztem magam. Nehezen lábra álltam, vagyis ugrándoztam... Valahogyan rászedtem magam,hogy helyet foglaljak az ágyon.
-Akkor nem is zavarlak, pihenj csak! Ha valamire szükséged van, csak nyomd meg ezt a gombot. - vett elő egy zsinóron logó kis mini, mini, mini, távirányítót az ágy mellől. - Papir, toll van a fiókban. Légy jó Alexis! - mondta és kiment.
Az egészben az a legrosszabb,hogy nem tudok beszélni mert még nem vagyok képes rá.
A takarót fejemre, húztam és úgy kezdtem el aludni, amikor hirtelen valaki berontott.
-Lexi! Kicsim! - vetette anyu magát a gyenge testemre.
-Minden rendben. - suttogtam nagyon halkan, számat alig mozgatva.
-Nővérkém! Úristen... - potyogtak Sophie könnyei.
Szegénykéim. Annyira összeszorult a szívem,hogy így kell látniuk. Főleg,hogy ennyire megrémisztettem őket.
Mindig elbóbiskoltam, az volt a vicces.
-Kicsim, mi itt maradunk. Aludj csak. - fogta meg a kezem anyu.
Óvatosan bólintottam egyet, majd jobb oldalamra fordultam, és aludni kezdtem.
Rólam illik tudni,hogy a legkisebb hangra/mozdulatra is felébredek. Most éppen az zavart meg pihenésemben,hogy valaki erősen megszorította a kezem. Ráadásul jéghideg volt a keze. Lassan kinyitottam szemeim. Üvölteni akartam volna, de nem tudtam még annyira.
Justin volt az. Szemei vörösek voltak a sírástól, de NEM érdekelt. Hogy a fenébe jutott be ide?! Ez a kis..hadd ne mondjam ki mi.
-Egyetlenem! Hogy érzed magad?! - simogatta meg az arcom a hideg kezeivel. A hideg rázott folyamatosan.
-Takarodj. - suttogtam.
-Lex, mi a bajod? Jaaaa,hogy még mindig Selena. Ok, akkor hagylak. Szia. - mondta és felállt a székről.
Nem akarom,hogy elmenjen. Igaz,haragszom nagyon rá...de SZERETEM!
-Jus..ne, menj el. - suttogtam.
-Hey. - mosolygott miközben visszanézett. - Hogy-hogy?
-Szükségem van rád. - rebegtettem szemeimet.
Justin erre, mosolygott majd és megsimogatta gyengéden az arcomat.
-Figyelj, akármit is értettél meg a beszélgetésünkből Selenaval, semmi nem úgy történt ahogy gondolod. Én nem szeretem őt. Te vagy az egyetlen nő az életemben, Jazzy és anyu mellett. Bocsáss meg nekem. Szeretlek! Nagyon!
Mosolyogva, bólintottam egyet. Nem tudok rá hosszútávúan haragudni. Annyira szeretem.. Ahw...
-De, most aludj kincsem. Elnézést,hogy felkeltettelek. Szeretlek! - mondta, és felvette a dzsekijét, és kiment a szobából.
Na végre, tudok nyugodtan aludni. Kényelembe helyeztem magam, az egyik kezem a párna alá csúsztattam.
***
Kipihenten nyitottam ki lassan a szemeimet. Soha nem aludtam még ilyen jót. Senki nem volt a szobában. Nem is baj.
Kopogtattak.
-Szia Alexis!
-Csak Lexi. - mosolyogva, mondtam a doktornőmnek, Margaretnek.
-Oké, akkor szia Lexi! Az arcodon van egy kis seb, arra hoztam neked egy kötést  Nem vészes nyugodj meg! Csak felsértetted.
-Hm..oké. - végre tudok beszélni! *-*
-Akkor, próbálj felülni. Ez után elmegyünk, és megnézzük a lábad,hogy mi a helyzet vele. Na meg a karodat!  
-Legyen. - mosolyogtam.
-Most egy picit, emeld fel a fejed. - mondta, és leült a székre mellém.
A fejemet feltartotta, és egy fülpiszkálóval amin volt valami piros lötty elkezdte tisztogatni. Nagyon csípte a sebemet. Néha fel is szisszentem.
-Shh. - szorítottam össze fogaim. - Auch.
-Nyugi, kééész iiiiiis... - mondta, majd rátetette a kötést.
Huh, milyen szexi lehetek most kötéssel a fejemen. Grrr cica. Nem..nem, viccelek. :D
-Na gyere, menjünk röntgenre! 
-Oké. - mondtam és elindultunk.
Margaret beültetett a székbe és egyenesen a röntgenre tolt.
Felfektetett egy ágyra, és elkezdték.  
4 képet készítettek. Ez volt 20 perc. Utána beküldtek a szobamba és várnom kellett a leletekre. 
Kopogtattak. Na, fel vagyok készülve a rossz hírekre. 
-Gyere! 
-Szia! - vigyorgott Justin. Olyan kibaszott helyes.*o* Kezében egy szál rózsa volt. 



-Szia. - mosolyogtam.
-Szeretlek. - mondta, majd gyengéden letámadta (?) ajkaimat. 
-Én is téged. - mosolyogtam.
-Hogy érzed magad? - mosolygott, majd letette a virágot.
-Voltam jobban is...
-Hm.. 
Ekkor kopogtattak. Margaret nyitott be.
-Sziasztok! Elnézést ha valamit megzavartam, de hoztam a híreket. Lexi azt kell mondjam,hogy te vagy az egyik legszerencsésebb ember!
-Miért? - mosolyogtam.
-A csontjaid, a kezedben és a lábadban csak  megzúzódtak. 
-Uram isten! Tényleg? - mosolyogtam.
-Igen! 
-Köszönöm a jó hírt, feldobta az egész napomat! 
-De még, mindig pihenned kell. Nem mozdulhatsz a kórteremből sehova! Ezt tartsd be! 
-Oké. - kacsintottam.
Azzal kiment a doktornő. 
-Justin! Hallottad? - vigyorogtam.
-Igen baby! Hála Istennek semmi bajod! - akkor Justin hátulról átkarolt. Olyan édes volt. 




-Awwe.. - mondtam.
-Lex, most el kell mennem, de este újra jövök kicsim! 
-Oké. - mosolyogtam.
-Felhívom anyudékat, hogy jöjjenek be. 
-Köszi. - mondtam és egy puszit nyomtam arcára.
-Szia! Szeretlek! - mondta és becsukta maga után az ajtót.
Amikor Justin kiment, felálltam és elkezdtem járni. Fel-le járkáltam a kórterembe. Néha fel "ajj"-ogtam, a fájdalomtól de nem volt vészes. Amikor vagy 10 perce járkáltam, akkor nem is fájt. Mintha meg sem lett volna zúzódva.
*Justin szemszöge*
Annyira boldog vagyok,hogy megbocsájtott nekem Lexi. Visszakaptam az életkedvem. Este egy nagy meglepetésre, számíthat!





Remélem tetszett! ;) Hamarosan következő rész. Azt hamarabb fogom hozni. :) 7&komi= new chapter! :D

7 megjegyzés: